Szia Zénó! Elolvastam a könyvedet, bár nem úgy, ahogyan terveztem, hogy szépen lassan, hogy minden egyes szót, mondatot, érzést, amit kivált el tudjam magamban helyezni, meg tudjam "rágni", hanem egy szuszra. Nem tudtam letenni egy pillanatra sem, annyira magával ragadott. Az elejét végig bőgtem, nagyon fájdalmasan érintett felfedezni, olyan "lelki hiányosságokat", ami szerintem rengeteg ember megtapasztal korai évei során, illetve együtt érezni veled, másrészt az elásott lábason, vasalódeszka festőállványon stb.. még mindig kacagok ?. Egyetlen hiányérzetem volt csupán, hogy nem igazán taglaltad részleteiben az érzéseideit a gyermek- vagy fiatalkorodból. Bevallom, féltem, hogy nyomasztani fog a hit, az egyház súlya, hogy ez rámerőltetődik. De! Olyan finoman szőtte át az egész könyvet. Úgy érzem, ez az első írás, amit a kezemben fogtam és sikerült megmutatni azt az utat, apró lépésekben, esendőségekkel, kétkedésekkel, félelemmel, amivel egy "nemhívő" környezetben felnövő emberben is lebontja azokat a téves nézeteket a hitről, a vallását gyakorló emberekről, közösségekről. Az idézetek a Bibliából pedig igazán elgondolkodtatóak. Sőt! Olyan érzete támad az embernek rögvest, hogy ettől az embertől/ közösségtől szeretném elsajátítani a Biblia értelmezését, mondanivalóját. Nagyon szépen vezeti a könyv, hogy hogyan jut el az ember valahonnan a mínusz végtelenbe és onnan felefelé az életbe, mindenféle nehézségekkel, esendőségekkel. Nagyon inspiráló volt számomra! Kifejezetten örültem azoknak a gondolatoknak, amikor a szenvedélybetegségek vagy egyáltalán betegségek mikéntjéről írsz, a lelki "gyökerek" gyógyításáról. Ezt magam is így gondolom ? Nemcsak hogy hiteles ember vagy, hanem hihetetlen szerencsésnek érzem magam, hogy hozzád járhatok! Szerintem, írj még könyvet és illusztráld a festményeiddel!